A UNIWORLD Közhasznú Egyesület 1998-ban jött létre, az információs társadalom kihívásai
által felvetett társadalomtudományi kérdések kutatásának támogatására.
Az Egyesület elnöke
Dr. Fábri György filozófus, az MTA Kommunikációs Igazgatója.
A kutatások irányításában kezdettől fogva közreműködik
Nyíri Kristóf akadémikus.
Az Egyesület úttörő szerepet
játszott a magyar
virtuális
egyetemi mozgalomban, hetedik éve koordinálja az MTA/T-Mobile közös
interdiszciplináris társadalomtudományi
projektjét, jelenleg
pedig az MTA-val együttműködve gondozza
a
Magyar Virtuális Enciklopédiát.
Az Egyesület legközelebbi tervei között szerepel nemzetközi összehasonlító
tudománystratégiai elemzések készítése. Ennek
során többek között arra a kérdésre keresünk választ, hogy
milyen
szerepet kaphat a megújuló tudomány az információs társadalom, a
tudásalapú gazdaság feltételeinek megteremtésében, az információs
technológiák kínálta lehetőségek maradéktalan kiaknázásában, az
innováció iránti nyitottság erősítésében? Elemzéseink kitérnek továbbá
az információs társadalom intézményi bázisának kiépítését kísérő
társadalmi, politikai folyamatokra, azok tudománypolitikai vetületeire
is. Ezek az elemzések szervesen épülnek az Egyesület eddigi kommunikációelméleti és
hálózatelméleti kutatásaira: hiszen a tudományos élet működése ma csakis a tudományos kommunikáció és a hálózati
kapcsolatok természetének mély ismerete alapján érthető meg. A UNIWORLD Közhasznú Egyesület
kutatási programja
ugyanakkor nyitott a mindennapi kommunikációs gyakorlat által felvetett kérdések iránt is.